2011.05.31. 09:44

Gosztonyi Koman csapattársa lett

 2010.02.02. 11:56

Gosztonyi András csatlakozott U20-as vb-bronzérmes csapattársához a Serie A-ban óriási szezont futó Barinál. Az MTK volt jobbszélsője újra együtt játszhat Koman Vladimirrel, akinek rengeteg energiájába került, hogy bekerüljön a Bari kezdőjébe, pedig Komannak nem a csapat legjobbját kellett kiszorítania, és – adjuk meg – jobb játékos is, mint Gosztonyi.

Címkék: koman vladimir bari gosztonyi andrás

Koman és Simon is kezdő volt

 2010.01.18. 12:34

Koman tagja volt az Interrel döntetlenező Barinak, Simon először kezdett a Córdobában, Németh Krisztián még sérült.

Ha valaki az egyik héten a lelátón ül, a következőn pedig ilyen jól játszik az Inter ellen, ez a csapatnál uralkodó egészséges légkört is mutatja - nyilatkozta a meccs után Koman Vladimirról az edzője, Giampolo Ventura. Így is lehet magyarázni, hogy miért csak alkalmanként játszatja egy szakvezető az olasz sportlapoktól (6,5-es a La Gazetta dello Sporttól) remek értékelést kapó játékosát, és jelzi, hogy hiába játszott jól Koman az Inter ellen, egyáltalán nem biztos, hogy újra a kezdőben lesz a Genoa ellen szerdán (az ezúttal a középpálya bal szélét bejátszó, Maicont semlegesítő Komant a 77. percben cserélte le Ventura.)

A spanyol másodosztályban az elmúlt hetekben csereként egyre több lehetőséget kapó Simon András másodszor volt kezdő a Córdobában. A 60. percig volt a pályán, gólt nem szerzett, a Córdoba pedig azután fordította meg a meccset, hogy Simon már a kispadon ült. Simon eddig hétszer kapott játszott (egyszer sem végig), gólt még nem lőtt a csatár.

Németh Krisztián nem játszott az AEK Athénban (Iraklisz-AEK 1-1), sérülése sokkal lassabban javult a vártnál.

Kispados volt a Regginában Kovácsik Ádám (csapata 3-1-re kikapott a Cesenától), Varga Rolandot nem nevezte a Brescia.

Futács Márkó nem került be a Bundesliga első 2010-es fordulóján Frankfurtban egygólos vereséget szenvedett Werder keretébe.

A többieknek nem volt meccsük.

Átigazolási hír, hogy a Győrből a Diósgyőrbe szerződött kölcsönbe Zámbó Bence, akiben ősszel egyetlen perc erejéig sem bízott Pintér Attila edző.

Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban és Angliában is játszottak a napokban, a magyar bronzosoknak azonban kevés szerep jutott. Simon András egyre több időt kap a Córdobában, a születésnapos Németh Krisztián bokája a vártnál lassabban ugyan, de gyógyul, a tiszteletbeli bronzérmes Kádár Tamásról pedig megint nagyon szépeket mondott az edzője.

Kevés olyan meccs volt, ahol érdekeltek voltak a magyar U-20-as bronzérmesek csapatai, még kevesebb, ahol a játékosok is.

A hét végén újra pályára lépett a spanyol másodosztályú Córdobában Simon András. Csereként, Cabrera sérülése miatt az első félidő 42. percében küldte pályára az edzője, Lucas Alcaraz, aki szerint 11-est kellett volna ítélni a magyar csatár javára (ide kattintva 1:30-nál). Nem fújták be, Simon most sem rúgott gólt, a 89. percben kapott egy sárgát (FC Cartagena - Córdoba 0-0).

Játsztott a Newcastle-ben az egyiptomi tornáról az nagol csapat miatt lemaradó Kádár Tamás is, akiről igen jó véleménnyel volt a meccs után edzője. Chris Hughton szerint a 19 éves Kádár védő létére gyors, higgadt és remekül passzol. A Kádár-Coloccini belső védőkettős nullára hozta hátul a Plymouth elleni meccset az FA-kupa harmadik fordulójában. Kádár az angol másodosztály vezető Newcastle-ben ebben a szerzonban két bajnokin és egy Ligakupa-meccsen lépett pályára. (Plymouth-Newcastle 0-0).

Az Olaszországban játszók közül - Koman (Bari), Varga Roland (Brescia) és Kovácsik Ádám (Reggina) - senki nem lépett pályára a hétközi fordulóban. Koman kispados volt (Bari-Udinese 2-0). A középpályás a napokban egy interjúban újra jelezte, hogy több lehetőségre vágyik, és megjegyezte azt is, hogy ha játszik, akkor is a jobb szélen játszatja az edzője, és nem a csatárok mögött, ahol a legjobb teljesítményre képes. A jobb szélre amúgy most igazolt játékost az amúgy is bő, 30-as kerettel rendelkező Bari. A másodosztályban Varga nem került be a Brescia keretébe (Salernitana-Brescia 1-3, Vass Ádám gólt szerzett), Kovácsik  tartalékkapus volt a Regginában (Reggina-Grosseto 1-1).

Németh Krisztián kedden ünnepelte a 21. születésnapját, de még nem a pályán. Ahhoz képest, hogy az olaszok elleni utánpótlásmeccsen megsérült csatár bokájának első vizsgálatai után Németh decemberi visszatérését jósolták, csak a jövő héten edzhet teljes intenítással. A Sportnak Németh azt nyilatkozta, hogy a bokája már sem sprintelésénél, sem irányváltásnál nem fáj. Az AEK Németh nélkül idegenben verte az Olympiakoszt (1-2).

A Magyarországon játszókról az itthoni téli álomban átigazolási pletykákat lehet írni, a Győr továbbra is ajánlgatja kölcsönbe a Pintér Attila edző által tavaszra feleslegesnek ítélt Zámbó Bencét és Dudás Ádámot. Előbbi valószínűleg a Haladásba kerül, Dudás iránt állítólag Olaszországból és Angliából érdeklődnek, de van reálisabb verzió is: bejelentkezett érte a Nyíregyháza és a Kaposvár is.

És a jelek szerint a Diósgyőr sem ragaszkodik annyira az egyik U-20-asához, az ősszel rendszeresen pályára lépő Takács Péterhez, a Sport legalábbis arról ír, hogy a középpályást egy másik fiatal játékossal (Búrány Zoltán) együtt elcserélnék Bajzát Péterre a Győrrel. A két U-20-as bronzérmesével most házaló ETO-nak állítólag nem kellett a két fiatal játékos.

Januárban megnyílik a játékospiac, korábbi sajóthírek szerint Koman Vladimir iránt a Liverpool érdeklődik, Korcsmár próbajátékon volt a Feyenoordnál és a Celticnél, Gosztonyit vinné az Everton. Megnéztük, hogy a transfermarkt.de mennyire tartja az U-20-as bronzérmeseket.

A pontos piaci árakról keveset árul el, mert leginkább egy online menedzserjátékhoz hasonlóan elnagyoltak a számok, de viszonyításnak azért megteszi, hogy mennyire taksálja a magyar U-20-as bronzosokat a játékospiac januári megnyitása előtt a nemzetközi futball remek adatbázisa, a transfermarkt.de.

A legtöbbre Németh Krisztiánt tartják, a Liverpoolból az AEK Athénnak kölcsönadott csatár árát 1,5 millió euróra becsülik (a világbajnokság előtt ennek harmadára tartották).

Jelentősen emelkedett a világbajnokság remeklő, a torna után a Bari kezdőjében helyet kapó Koman Vladimir ára is, egymillió euróra tartják (150 ezer állt a neve mellett a vb előtt).

Egy nagyobb szakadék következik, a harmadik helyen az a Kádár Tamás áll, akit a vb-re nem engedett el a klubja, a Newcastle, viszont bemutatozhatott már az angol másodosztályban. Őt 400 ezer euróra becsülik.

A Feyenoordnál és a Celticnél is tesztelt újpesti Korcsmár Zsolt ára a honlap szerint 300 ezer euró.

Innentől már több játékos is van a polcokon.

A 200 ezresek között van a Liverpool-tartalék kapusa, Gulácsi Péter, a Liverpool-tartalékból a spanyol másodosztályú Córdobának kölcsönadott Simon András, a Brémában bajnokin a kispadig sem jutó Futács Márkó és a Győrben az ősz végén létszámfölöttivé nyilvánított Dudás Ádám. 

A 175 ezres kategóriába soroltak két védőt, a honvédos Debreceni Andrást és az MTK-s Szekeres Adriánt (mindketten hosszú sérüléssel bajlódtak a vb után).

A 155 ezeresek között egyedüliként a diósgyőri Takács Péter szerepel.

A 125 ezresek között található az állítólag az Everton által kiszemelt Gosztonyi András, a paksi Szabó János, a Győrben Dudáshoz hasonlóan feleslegessé vált, az NB I őszi idényében egyetlen perc lehetőséget sem kapó Zámbó Bence és a diósgyőri Balajti Ádám.

A 100 ezer eurósok polca: Kiss Máté, Présinger Ádám, és a két fradista, Tóth Bence és Megyeri Balázs.

A Haladásban játszó Simon testvér, Ádám a 75 ezres kategóriába került.

Alacsonyra értékelték (50 ezer euró) a Bresciában mostanában kispadig jutó Varga Ádámot, és a Reggina mindössze 18 éves, szintén tartalék kapusát, Kovácsik Ádámot.

Összehasonlításul, a magyarokkal egy U21-es csoportban szereplő olaszok két legdrágábbja: a 19 éves interes Balotteli ára 12 millió euró, a 18 éves milánói csapattársáé, Santoné hétmillió. A csoportelső walseiek legtöbbre tartott játékosa, a már 21 éves Leicesterben játszó középpályás, Andy King ára 1,25 millió euró.

Az Egyiptomban világbajnoki címet nyert ghánai válogatott legjobbja, Dominic Adiyiah árát - Komanéhoz hasonlóan - szintén egymillió euróra becsülik, annak ellenére, hogy az adatbázisban szerepel az is, hogy a norvég Fredrikstadtól a világbajnokság után 1,4 millió euróért vette meg az AC Milan (januárban vált klubot). És ha már az olasz csapat: az itt játszó Pato a korosztály legdrágábbja, a 20 éves brazil becsült ára 27,5 millió euró. Németh Krisztiánénak 18,3-szorosa.

A világbajnoki bronzérmesek közül csak ketten léptek pályára, összesen játszottak 90 percet. Kovácsik Ádám a Reggina tartalékcsapatából felment a nagyokhoz, de egyelőre csak a kispadig jutott, Németh Krisztián még mindig sérült.

 

Córdoba - Albacete 0-2

Simon András a szünetben állt be a másodosztályú csapatba. Ez volt eddig a leghosszabb lehetősége, de gólt nem tudott szerezni, a Córdoba meg kikapott.

MTK-Debrecen 2-0 (Magyar Kupa)

A kupavisszavágón Gosztonyi András az első félidőben játszott, csapata 11-esekkel kiesett.

Gosztonyi csapattársa, Szekeres Adrián túl van a régóta esedék vállműtéten, 3-4 hónapot kell még kihagynia. Garami József eduő az év végi értékelésben Szekeresről azt mondta, hogy jó teljesítményt nyújtott a sérüléséig, Gosztonyi András megmutatta oroszlánkörmét és időnként kiválóan játszott, de teljesítménye hullámzó volt.

Reggina-Triestina 3-1, Gallipoli - Reggina 2-1

Két meccset játszott a múlt héten az olasz másodosztályú csapat. Az idény elején a Reggina harmadik számú kapusának tekintett Kovácsik Ádám mindkét meccsen kispados volt.

Brescia - Modena 2-1

Varga Rolandot nem nevezték a meccsre.

Hamburg-Werder 2-1

Futács Márkót nem nevezték a meccsre.

Asteras Trippolis - AEK Athén 2-0

Németh Krisztiánt sérülése miatt nem nevezték a meccsre.

A Bariban játszó Koman Vladimir mérkőzése a havazás miatt elmaradt. A többieknek nem volt meccse.

 

Címkék: simon andrás

Soványka kis poszt lesz a mostani az U-20-asok heti teljesítményéről. A légiósok közül csak Simon András játszott fél órát a Córdobában. Itthon meg már tél van, egyetlen hazai tétmeccsen, egy Magyar Kupa-találkozón Gosztonyi végig a pályán volt.

Recreativo- Córdoba 0-0 (Simon András)

A spanyol másodsztályú csapatban újra pályára lépett Simon András, a hatvandik percben küldte be edzője.

Debrecen-MTK 2-0 (Gosztonyi András, Szekeres Adrián)

A Debrecen BL-meccsei miatt elhalaszott Magyar Kupa-meccsen Gosztonyi végig a pályán volt, gólt nem lőtt. Szekeres vállsérülése még nem jött rendbe.

Bari-Juvetus 3-1 (Koman Vladimir)

A két korábbi fordulóval ellentétben a kispadon hagyta edzője Komant, aki a hét elején gyomorfertőzéssel bajlódott.

Reggina-Sassuolo 0-2 (Kovácsik Ádám)

Még kedden játszották a Serie B-ben a meccset, a Reggina harmadik számú kapusa, a tartalékcsapatban rendszeresen védő Kovácsik Ádám nem kapott lehetőséget. A Reggina hétfőn este játsza következő meccsét.

Ancona - Brescia 2-0 (Varga Roland)

Vargát nem nevezték az olasz másodosztályú meccsre, a tartalékcsapatban sem játszott.

AEK Athén-Levadiakos 3-2 (Németh Krisztián)

Németh Krisztián még sérült.

Werder - Schalke 0-2 (Futács Márkó)

Futácsot nem nevezték a meccsre. Februárig a tartalékcsapatban sem játszhat, mert akkor lesz csak egy éve, hogy a Werder játékosa lett, márpedig ez feltétel, hogy ott pályára léphessen.

A többieknek nem volt meccse.

A hét híre még, hogy Erwin Koeman megnevezte azt a négy U-20-as játékost, akinek van esélye, hogy a közeljövőben a felnőtteknél is lehetőséget kapjanak: Koman, Németh, Korcsmár, Gulácsi.

 

Címkék: decemberi forduló

Két világbajnoki bronzérmesre, Dudás Ádámra és Zámbó Bencére sem számít a tavaszi idényben Pintér Attila, a Győr vezetőedzője - írta a Kisalföld. Ezért a klubvezetés úgy döntött, hogy megfelelő ajánlat esetén kölcsönadják őket valamelyik csapatnak, hogy több játéklehetőséghez jussanak és megfelelően fejlődjenek.
A győri klub több magyar labdarúgóval is tárgyalásban áll az átigazolásával kapcsolatban, megegyezés azonban még nem született.

Dudás ősszel az NB1-ben nyolc meccsen lépett pályára, hatszor le, kétszer becserélték. Két sárgát kapott, gólt nem szerzett. Zámbó az első osztályban egy perc lehetőséget sem kapott Pintér Attilától.

A világbajnoki bronzérmes csapatból Kiss Máté játszik még Győrben, rá számít az edzője. A vb legszebb gólját lövő Kiss öt NB I-es meccsen játszott ősszel, abból négyszer kezdőként. Egy meccset játszott végig, egyet egy perc híján.

Címkék: dudas adam zambo bence

Koman újra kezdő volt a Bariban, Simon András másodszor kapott lehetőséget a Córdobában, pár percre. Itthon egy bepótolt bajnokin és a ligakupában is volt néhány játékosnak jelenése a múlt héten. 

Napoli - Bari 3-2 (Koman Vladimir)

Újra kezdő volt Koman a Bariban. A 85. percben cserélték le, még 2-2-es állásnál.

Córdoba-Hercules 1-1 (Simon András)

Másodszor kapott lehetőséget a spanyol másodosztályban a csatár, a 82. percben küldte be az edzője.

Brescia-Empoli 2-2 (Varga Roland)

A tartalékcsapat helyett mostanában már a felnőtt keretben számolnak vele, de a kispadon ragadt a másodosztályú olasz bajnokin.

Ascoli-Reggina 1-3 (Kovácsik Ádám)

Kovácsikot a felnőtteknél nem nevezték, a tartalékbajnokságban védett, gólt nem kapott, egyet viszont rúgtak a Romának.

DVSC - MTK 2-0 (NB I., Gosztonyi András, Szekeres Adrián)

Az U-20-as világbajnokság miatt a 10. fordulóból elhalasztott meccsen Gosztonyi kezdőként lépett pályára, a 84. percben cserélte le Garami József. Szekeres vállsérülése még nem jött rendbe.

Diósgyőr - Nyíregyháza 0-7 (Ligakupa, Takács Péter, Balajti Ádám)

Takács nem a posztján, hanem jobbhátvédként játszotta végig a meccset, Balajti a szünetben állt be a hazai pályán csúnya nagy pofonba beleszaladó Diósgyőrbe. 200 néző látta mindezt.

Videoton - Pápa 5-0 (Ligakupa, Présinger Ádám)

A bundabotrány miatt az MLSZ-be meghallgatásra berendelt Présinger Ádám a szünetben állt be a Videotonba.

Győr-Paks 0-1 (Ligakupa, Kiss Máté, Zámbó Bence, Dudás Ádám, illetve Szabó János)

Kiss és Szabó is végig a pályán volt, Zámbó és Dudás nem kapott lehetőséget.

Köln-Werder 0-0 (Futács Márkó)

Futács nem került be a keretbe, az U-23-as csapatban sem játszott.

Panionios - AEK Athen 3-1 (Németh Krisztián)

A sérült Németh nem játszott az AEK-ban.

A többieknek nem volt meccsük a héten. Az újpesti Korcsmár Zsolt a Feyenoord után a Celticnél volt próbajátékon, a meccs után elégedetten nyilatkozott saját teljesítményéről.

Címkék: koman decemberi forduló

Hétfőtől csütörtökig a Feyenoord vendége lesz, majd Hollandiából nem haza, hanem Skóciába, a Celtic Glasgow csapatához utazik Korcsmár Zsolt – adta hírül az Újpest honlapja. Az U20-as bronzérmes focista a héten végigjátszotta a Videoton ellen megnyert Magyar Kupa-meccset, akárcsak Debreceni András a Honvédban. Több fiatal a ligakupában játszott, Gosztonyi gólt is lőtt a Fradinak. Az idegenlégiósok közül csak Koman lépett pályára, igaz, ő csapata egyik legjobbja volt.

Címkék: feyenoord celtic koman vladimir korcsmár zsolt klubmeccsek gosztonyi andrás

Most, hogy már novemberben befejeződtek a magyar élvonal küzdelmei, és már csak ligakupás lébecolás, illetve Magyar Kupa-visszavágó lesz (a Debrecenben meg sajnos nincs U-20-as bronzérmes), ráálltunk a statisztikákra, hogy ne unatkozzunk. A világbajnoki harmadik csapat gerincét ugyanis a még itthon játszók adják, 12-en is vannak és ők játszanak a legtöbbet. Íme, az NB I U-20-as perckirályainak listája (a versenyben értelemszerűen csak az első osztályban játszott perceket számoltuk, de azért feltüntetjük a Magyar Kupa és a Ligakupa, valamint néhány játékosnál az NB II-ben játszó tartalékcsapatban behúzott meccseket is). 

Címkék: szabó jános perckirály

Gosztonyi ismét gólt lőtt

 2009.11.22. 10:42

A 21 világbajnoki résztvevőből 12-en léptek pályára a hétvégén, egy kivételével hazai elsőosztályú meccseken. Négyen sérültek, Gulácsinak jövő szerdán lesz meccse, a többiek, bár játszhatnának, ezúttal is csak a kispadról vagy a nézőtérről figyelhették a meccseket. Koman egy félidőt kapott, szögletből szépített a Bari.

MTK-Diósgyőr 4-0

A hazaiak harmadik gólját tizenegyesből Gosztonyi András szerezte, majd gólpasszt adott a negyedikhez. Szekeres Adrián sérülése miatt továbbra sem játszik. A diósgyőrieknél a Nemzeti Sport által dicsért Takács Pétert az 56., Balajti Ádámot a 75. percben cserélték le.

Vasas-Újpest 1-2

A vendégeknél Korcsmár Zsolt végigjátszotta a meccset.

Videoton-Győr 0-0

Présinger Ádám továbbra is sérült, így értelemszerűen kimaradt a hazaiak csapatából. A vendégeknél Kiss Máté szinte végigjátszotta a meccset, a 91. percben cserélték le. Dudás Ádám a 62. percben állt be, Zámbó Bence a kispadon ülte végig a meccset.

FTC-Bp. Honvéd 0-0

Megyeri Balázs ismét kapott gól nélkül zárta a meccset, amelyen Tóth Bence is végig a pályán volt. A vendégeknél továbbra is sérült Debreceni András.

Paks-Haladás 2-0

A hazaiaknál Szabó János végigjátszotta a meccset, a vendégeknél Simon Ádámot a 77. percben lecserélték.

Roma-Bari 3-1

Koman Vladimirt a félidőben küldte be az edzője, ekkor már Totti mesterhármasával 3-0-ra vezetett a Roma. Koman szögletéből szépített a Bari, aktív volt, volt két lövése is és kapott egy sárgát. A hosszabbítással együtt 51 percig volt a pályán, ez volt az eddigi leghosszabb bevetése a Seria A-ban.

Salernitana-Reggina 3-2

A tartalékcsapatok Primavera bajnokságában idegenben vereséget szenvedő mérkőzésen játszott Kovácsik Ádám.

Brescia-Lecce 1-0

Varga Roland nem játszott a győztes hazai csapatban. A tartalékcsapatban viszont igen, kezdőként hatvan percet kapott, idegenben 2-1-re verték az Udinesét.

Freiburg-Werder Bremen 0-6

A győzelmükkel a tabella élére ugró brémaiak nem nevezték a mérkózésre Futács Márkót.

Levante-Cordoba 0-0

A korábban gyomorfertőzéssel bajlódó Simon András nem játszott.

Kavala-AEK Athén 2-1

A gyenge formában lévő athéni csapatban most még nem lépett pályára az olaszok elleni U21-es Eb-selejtezőn megsérült Németh Krisztián. A csapat gyenge szereplését látva nem meglepő, hogy a klubnál remélik: a 28-i, PAOK elleni rangadóra már felépül. Ha mégsem, akkor december 2-án, az Everton elleni Európa Liga-meccsen térhet vissza.

Gulácsi Pétert nem nevezték a Liverpool első csapatának hétvégi bajnokijára, a tartalékcsapatban 25-én a Wigan Athletic tartalékai ellen.


Címkék: klubmeccsek

Kiss és Korcsmár végignyomta

 2009.11.18. 11:27

A Magyar Kupa keddi negyeddöntőiben hat U20-asból csak ketten játszottak, de ők legalább végig.

Videoton-Újpest 0-1

Az újpesti Korcsmár Zsolt szokása szerint végigjátszotta a meccset. Csapata ezzel visszavágott a Videotonnak a bajnokságban elszenvedett vereségért. A hazaiaknál Présinger Ádám nem játszott.

Honvéd-Győr 1-1

A Honvédban Debreceni András még mindig sérült. A Győr három U20-as bronzérmese közül Kiss Máté a középpálya jobb oldalán végig játszott, Zámbó Bence és Dudás Ádám viszont nem kapott lehetőséget Pintér edzőtől. A Nemzeti Sport tudósítása Kisst a jók között említette.

Németh Krisztián, szintén a Sport szerint, november végéig, december elejéig nem játszhat az olaszok ellen elszenvedett részleges bokaszalag-szakadása miatt.

Címkék: klubmeccsek

102 ezret ért Németh cipője

 2009.11.16. 16:13

Árverésre bocsátotta cipőjét Németh Krisztián, az AEK Athén játékosa, az U20-as válogatott világbajnoki bronzérmese, írja a szoljon.hu.

A befolyt összeget a nyáron kómába esett 16 esztendős martfűi labdarúgó, Burján Sándor gyógykezelésére ajánlotta fel.

Címkék: németh krisztián

A világbajnoki bronzérmesek közül nyolcan játszottak egy korosztállyal feljebb az U-21-es Európa-bajnoki selejtezőn (Gulácsi, Korcsmár, Szabó János, Gosztonyi, Varga Roland, Simon András, Koman és Németh, utóbbi kettő - akárcsak Egyiptomban - gólt is rúgott az olaszoknak). A 2-0-s győzelem Sport Gézás tudósítása itt érhető el.

A bővebb keretbe Egervári Sándor 12 vb-bronzérmest hívott be (a fentieken kívül Megyeri, Kovácsik, Debreceni, Zámbó). A keretből, vagy a szűkítés után kimaradtak közül öten magyar bajnoki, illetve Ligakupa-meccsen léptek pályára az olasz meccsel egyidőben. A zártkapus hazai meccsén a Fradiban mindkét bronzérmes végig játszott a Honvéd ellen, Megyeri Balázs nem kapott gólt, Tóth Bence kapufáig jutott, a meccs O-O lett.

Hárman a Ligakupában játszottak. A sérüléséből a Videotonba visszatért Présinger Ádám gólpasszt adott a Paks ellen (3-0-ra nyert a Fehérvár), a Győrben Kiss Máté végig a pályán volt, Dudás Ádámot az 57. percben cserélte be Pintér Attila a ZTE ellen (1-0-ra nyert a Zalaegerszeg hazai pályán). A harmadik győri, Zámbó az U-21-es csapat edzőtáborában belázasodott.

Futács Márkó bár a 23-as keret tagja volt, végül nem csatlakozott az olaszok elleni U-21-es Eb-selejtezőre készülő csapathoz.

"Mivel valamennyi támadó egészséges, Egervári Sándor, a csapat szakvezetője úgy döntött, hogy Futács Márkónak (aki szerdán még meccset játszik, s csak este érkezne meg), nem kell hazatérnie, így a Werder Bremen támadója nem szerepel majd az olaszok elleni meccsen" - adta hírül az MLSZ honlapja kedden.

A Werder honlapjáról ugyanakkor az derül ki, hogy a német csapat nem játszott szerdán meccset, sem a felnőttek, sem a tartalékok. Futácsról egyébként írnak a honlapon, mégpedig azt, hogy már felgyógyult a világbajnoki bronzmeccsen szerzett könnyebb sérüléséből,  kedden a társaival edzett, szerdán pedig csatlakozik a magyar válogatotthoz. Írták ezt kedden délután.

Futács tehát nem jön, amit akár indokolhat az is, hogy egyetlen percet sem játszott a Werderben a világbajnokság óta. Bár ugyanez elmondható a spanyol másodosztályú Córdobában játékosáról, Simon Andrásról is, akit viszont meghívott Egervári (Futács sérült volt, Simon egy gyomorfertőzéstől gyengült le a vb után).

Két másik csatár van még a keretben, az AEK Athénban alapemberré váló, és gólokat lövő, gólpasszokat adó Németh Krisztián, illetve a magyar bajnokságban 12 meccsen kilenc gólt szerző MTK-s Lencse László.

Címkék: futács márkó

Hetedik görög bajnoki meccsén a harmadik gólját szerezte Németh Krisztián. A magyar csatár ezúttal nem volt kezdő az AEK-ben, a szünet után állt be 1-1-nél a Larissa elleni meccsen. 19 perccel később fejjel a csapata harmadik gólját szerezte, ezzel lett 3-1. Németh egy sárgát is kapott a meccsen.

 

Először játszott bajnokin a világbajnokság óta Simon Ádám, gólt is lőtt rögtön. Gosztonyitól ez nem olyan meglepő, ő már a másodikat szerezte Egyiptom óta, összesen a negyediket a szezonban. Présingert viszont mintha elfelejtette volna a Videoton, vagy legalábbis Mezey György.

Haladás - Nyíregyháza 2-0 (Simon Ádám)

Először kapott lehetősget a világbajnokság óta bajnokin a Haladásban Simon Ádám, akit előzetesen nem vártak a kezdőbe a klub honlapján. A középpályás egy nagy góllal jelezte, hogy lehetett volna korábban is bízni benne az utolsó előtti helyen álló Haladásnál, majdnem húszról emelte át a labdát a Nyíregyháza kapusán a 19. percben. Ez volt az első NBI-es gólja, és mindössze a harmadik felnőtt bajnokija. A korábbi kettőn még az előző idényben összesen 30 percet játszott.

Most 63 perc jutott neki, ekkor lecserélték, a Sporttól hatost kapott. (Emlékezetes marad számára a mérkőzés azért is, mert a szintén a Haladásban játszó testvére, Attila rosszul lett a pályán, a kórházban agyrázkódást állapítottak meg nála). A játékost egyébként a héten, az utolsó keretszűkítésnél kihagyta Egervári Sándor az Olaszország elleni Eb-selejtezőre készülő olimpiai válogatottból.

Kecskemét-MTK 2-5 (Szekeres Adrián , Gosztonyi András)

Szekeres Adrián sérült, edzésen esett a korábban már műtött vállára, heteket kell kihagynia, a 19. születésnapját szombaton ünneplő Gosztonyi András viszont játszott, gyönyörű gólt is szerzett 16 méterről és gólpasszt is adott. Idén ez volt a 11. bajnokija, és a negyedik találata (a kupában is szerzett már gólt Egyiptom óta). Gosztonyi végig játszott, edzője bízik benne, a 11 idei bajnokiján átlagosan 87 percet töltött a pályán. A Sport hetest adott neki.

Újpest - Videoton 0-1 (Korcsmár Zsolt, Présinger Ádám)

Korcsmár, ahogyan a vb óta mindig, ezúttal is végig a pályán volt az Újpestben, igaz a Sporttól csak egy ötöst kapott. Ez volt az idei kilencedik bajnokija, csak az egyiket fejezte be idő előtt, amikor a 86. percben lecserélték.

Présinger ezúttal sem kapott lehetőséget Mezey Györgytől, a világbajnokság óta egyetlen percet sem játszott a Videotonban. Pedig augusztusban kétszer is játszott, igaz, mindössze 76 percet, de ezalatt balhátvédként akcióból gólt is szerzett. Amióta hazajött Egyiptomból a Videoton 2-ben játszott csak, rögtön az első hétvégén játszott 90 percet, fizikális gondjai tehát nincsenek. Ennek ellenére sem a tartalékban, sem a felnőtteknél nem játszik, még a kispadra sem fér oda. A pénteken kihagyott Újpest elleni rangadó után a Videoton FC II szombati meccsén sem lépett pályára. (És akkor itt következzen egy korrigálás: Présinger sérült, ezért nem játszott, Mezey Györgytől elnézést.)

Diósgyőr - Kaposvár 1-3 (Balajti Ádám, Takács Péter)

A két U-20-as bronzérmes végigjátszotta a hazai pályán elbukott meccset. Balajti egy sárgát kapott, gólt nem lőtt. Idén 11 meccsen eddig négyszer talált be, de a világbajnokság óta nem volt eredményes. Takácsot dicsérte a Sport, szorgalma mellett egyedül ő futballozott veszélyesen, veszélyes lövése is akadt. Hatost kapott. Balajti csak ötöst, mert az első félidőben időnként még megkeverte a védőjét, de utána eltűnt a mezőnyben.

Honvéd-Paks 1-1 (Debreceni András, Szabó János)

Szabó János végig a pályán volt a Paks védelmének közepén, egy sárga lapot kapott. 11 bajnokin játszott már az idén, az utolsó percig a pályán volt mindegyik bevetésén. A mostani volt a hatodik sárgája. A Sport szerint a tőle megszokottnál többet hibázott, ötöst adtak neki. A honvédos Debreceni a még az Egyiptomban összeszedett sérüléséből lábadozik.

Pápa - Ferencváros 0-1 (Megyeri Balázs, Tóth Bence)

Mint a világbajnokság óta mindig, újra Megyeri védett a Fradiban, ez volt az idei 8. bajnokija (egyszer kiállították), eddig 9 gólt kapott, de a legutóbbi két meccsét nullára hozta. Tóth kezdő volt, a 75. percben lecserélték. Ebben a szezonban hat meccsen játszott, csak egyszer volt végig a pályán, átlaga 58 perc, egy gólt szerzett. Megyeri és Tóth is hatost kapott a Sporttól.

Győr - Debrecen 1-0 (Dudás Ádám, Kiss Máté, Zámbó Bence)

A világbajnokság legszebb gólját szerző Kiss Máté kezdett a Győrben, ami igazi meglepetés, mert ugyan augusztusban még három bajnoki meccsen is pályára lépett,  Egyiptom óta a Győr II-ben kapott egy félidőt és egy kupameccsen 16 percet. Többnyire kispados volt eddig. Most a bajnok ellen 78 percig kapott bizalmat. A Sport hatost adott neki.

Dudás bevetésre várt egész meccsen, de a kispadon ragadt. Benne edzője, Pintér Attila jobban bízott a vb előtt, mint azóta. Hat meccsen lépett pályára a torna előtt, miután visszajött a Győr II-ben játszott egy félidőt, és szerdán a Fradi ellen kapott 53 percet. Kupameccsen kétszer lépett pályára, összesen 29 percet játszott.

Zámbó ebben a szezonban még egyetlen percet sem kapott a felnőtteknél. A középpályás szombaton a Győr II-ben játszott, az NB II. bajnokesélyese, a Gyirmót ellen. Az idegenbeli 0-0-s meccset végigjátszotta Zámbó.

Brescia - Triestina 2-2 (Varga Roland)

A magyar játékos a felnőtteknél nem fért oda még a kispadra sem (a Brescia 10. az olasz másodosztályban), a tartalékban viszont játszott 62 percet, és nyertek a Citadella ellen idegenben.

Empoli - Reggina 2-0 (Kovácsik Ádám)

Az olasz másodosztályban a 20. helyen álló Reggina nagycsapatának még a padjára sem fért oda a harmadik számú kapus Kovácsik, védett viszont a tartalékcsapatban, a beszámolók szerint jól. Kovácsik nem kapott gólt, egyet viszont rúgtak idegenben a Palermónak.

Numancia - Cordoba 2-2 (Simon András)

Nem volt olyan jó napja, mint a testvérének a Haladásban, továbbra sem kap lehetőséget a Cordobában. A Cordoba a spanyol másodosztály középmezőnyében van.

Bari - Livorno 1-0 (Koman Vladimir)

Koman kispados volt.

Werder - Dortmund 1-1 (Futács Márkó)

Futács a kispadra sem fért oda a brémai csapatban.

+ 1

Newcastle - Peterborough 3-1 (Kádár Tamás)

A vb-ről a klubja miatt lemaradó védő két kezdőként végigjátszott meccs után ezúttal csak kispados volt.

 

Az AEK Athen csak hétfőn délután lép pályára, Németh Krisztiánék csütörtökön játszottak Európa Liga meccset (egy gólpasszt adott a magyar csatár). A Liverpool hétfő este játszik a Birminghammal, a tartalékok kedden a Hull Cityvel. Gulácsi Péter legutóbb a nagyoknál kispados volt, a tartalékban játszott és 11-esből sem tudtak gólt lőni neki.

 

Németh parádés gólpassza

 2009.11.06. 10:20

A külföldön játszó világbajnoki bronzérmesek közül (Koman, Gulácsi, Kovácsik, Varga Roland, Simon András, Futács) egyelőre csak Németh Krisztián stabil kezdő a csapatában, csütörtökön az Európa Ligában is pályára lépett a BATE Boriszov ellen.

Németh már az első percben adott egy nagyon finom és tökéletes ütemű passzt, amiből Blanco lőtt gólt. Némethnek volt még egy helyzete, két védőt vert meg, de a lövését a fehéroroszok kapusa hárította.

Ez volt a magyar csatár második Európa Liga-meccse, az elsőn, szintén a BATE ellen Fehéroroszországban 11-est harcolt ki. Gólt az EL-ban még nem szerzett a neki jutó 173 perc alatt. Ötször lőtt kapura, ötször futott lesre és kapott egy sárgát. (A görög bajnokságban hat meccsen már két gólt lőtt, és adott egy gólpasszt is.)

Futács Márkó csapata, a Werder Bremen is játszott csütörtökön az EL-ben, a németek 2-0-re verték az Austria Wient, de a magyar csatár nem volt a keret tagja.

Címkék: németh krisztián európa liga

Három kapusunkból kettő játszott a héten, egyikük sem kapott gólt, a nehezebb dolga valószínűleg Gulácsi Péternek volt, akinek büntetőt is hárítania kellett a Liverpool tartalékbajnoki meccsén idegenben. Kedden és szerdán csak négy világbajnoki bronzérmesünk lépett pályára.

Everton-Liverpool 0-1

Gulácsi Péter végigjátszotta a meccset, befújtak ellenünk egy 11-est, de az evertoni kapufára rúgta. A Liverpool tartalékcsapatának jobban megy, mint a felnőtteknek, hat győzelemmel és egy vereséggel vezetik az északi divíziót.

Paks - Kaposvár 4-0 (Ligakupa)

Szabó János (Paks) nem játszott.

MTK - Vasas 3-0 (Ligakupa)

A hazaiaknál ezúttal sem Szekeres Adrián, sem Gosztonyi András nem lépett pályára.

DVTK - FTC 3-0 (Ligakupa)

A diósgyőrieknél sem Takács Péter, sem Balajti Ádám nem játszott az NB III-as csapatával pályára lépő FTC ellen.

FTC - Győr 1-0 (az U-20-as vébé miatt elhalasztott bajnoki)

A Ferencvárosban Megyeri Balázs kapott gól nélkül védett, igaz, nem is volt sok dolga, Tóth Bencét a 80. percben lecserélték. A győrieknél csak Dudás Ádám szerepelt a kezdőben, ő az 53. percig volt pályán. Kiss Máté a kispadon ült, Zámbó Bencét nem nevezték a meccsre.

Két játékosunk csapatának csütörtökön lesz meccse: a Werder Bremen (Futács Márkó) az Austria Wien ellen, míg az AEK Athén (Németh Krisztián) a BATE Boriszovval játszik az Európa Ligában.

Nem játszott hétközi meccset a magyar ligakupába csak a középdöntőben bekapcsolódó Honvéd, Újpest és Haladás, így nem lépett pályára Debreceni András, Korcsmár Zsolt és Simon Ádám. Nem volt hétközi tétmérkőzésük az olaszországban játszóknak, Koman Vladimirnak (AS Bari), Kovácsik Ádámnak (Reggina) és Varga Rolandnak (Brescia) sem, továbbá Simon Andrásnak (Cordoba CF). A Győr-Videoton ligakupa-meccset december 2-ra halasztották, így a székesfehérvári Présinger Ádám csapata sem lépett pályára.

Címkék: klubmeccsek

Az U20-as bronzérmesek közül nyolcan kezdtek csapataikban a hétvégén, Koman megint játszott egy kicsit, Németh majdnem egy teljes meccset kapott, de gólt most nem lőtt, Gulácsi volt a Liverpool cserekapusa.

Debrecen-Újpest 1-2

Korcsmár Zsolt középpályásként végigjátszotta a győztes meccset, és kapott egy sárga lapot.

MTK-Győr 0-0

A két csapat öt U20-as bronzérmese közül az MTK-s Szekeres Adrián nem játszott, vállműtét előtt áll, csapattársa, Gosztonyi András végig a pályán volt, a Győrben pedig Kiss Máté a cserepadon ült, Dudás Ádám és Zámbó Bence a keretben sem volt. Egy nappal később a győriek második, NB II-es csapata két pontot vett el a bajnokságra hajtó (és attól egyre távolabb kerülő) Pécstől, 1-1 lett. Dudás és Kiss is kezdett, mindkettőjüket lecserélték.

Nyíregyháza-Honvéd 0-1

A honvédos Debreceni András combizomhúzódása nem jött rendbe.

Paks-Pápa 2-2

A paksi Szabó János végig a pályán volt a hazaiak védelmében.

Zalaegerszeg-Haladás 3-0

Simon Ádám végig a súlyos vereséget szenvedett vendégek kispadján ült.

FTC-Diósgyőr 1-3-nál félbeszakadt

A botrányos meccsen a kezdő Tóth Bence 0-3-nál bombagólt lőtt szabadrúgásból. A hazaiak kapuját Megyeri Balázs védte. A Diósgyőrben Takács Péter és Balajti Ádám is kezdő volt, Balajtit lecserélték, miután Dragóner durván belekönyökölt az arcába. Tóth és Takács sárga lapot kaptak. Balajtinak edzést nem kell kihagynia, a száját összevarrták, írta a Diósgyőr honlapja. A Dragónerrel való ütközésről Balajti így nyilatkozott: "Később, a félidőben odajött hozzám [Dragóner], annyit mondott, jól vagy, kicsi, és azt magyarázta, hogy nem direkt csinálta, ő csak otthagyta a könyökét, én futottam neki... Azt válaszoltam, hogy ez nem igaz, ütöttél is, mire ő odavetette, hogy bocsánat, és ennyi.

Vasas-Videoton 2-4

A Videotonban Présinger Ádám most sem lépett pályára, és a kispadon sem kapott helyet.

Nürnberg-Werder Bremen 2-2

A vendégcsapatban Futács Márkó nem játszott, a cserepadon sem kapott helyet.

Fulham-Liverpool 3-1

Gulácsi Péter a cserepadon ült.

Sampdoria-Bari 0-0

Ventura, a Bari edzője három percet adott Koman Vladimirnak, aki Langella helyett állt be. Koamnt éppen a Sampdoria adta kölcsön a Barinak.

Reggina-Salernitana 3-1

Kovácsik Ádám nem védett a hazai csapatban.

Cordoba-Huesca 2-1

Simon András nem játszott a győztes csapatban, még nem épült fel gyomorfertőzéséből.

Ergotelis-AEK Athén 2-2

Németh Krisztián 85 percet játszott kezdődként, gólt nem szerzett.Megint volt egy 11-es gyanús szituáció, de ezúttal nem fújt a bíró Németh lefordulása után. (A videón 1:11-nél.)

Varga Roland csapata, a Brescia csak hétfőn 20:45-kor játszik Mantovában.

+1

Kádár Tamás csapata, a Newcastle is hétfőn este játszik a Sheffield United stadionjában. (Kádár csak azért nem volt ott a vébén, mert a klubja nem engedte el.)

Címkék: klubmeccsek

Európa legjobbjai Miskolcon

 2009.10.29. 09:43

A világbajnoki bronzérmes csapatból a hétközi meccseken eddig kilencen léptek pályára, Gulácsi és Németh csütörtökön még játszhat. A Diósgyőr-MTK kupameccsen négyen is szerepeltek, Kovácsik Ádám az U19-es válogatottban játszott, az olasz légiót nem nevezték a bajnoki meccsekre.

Címkék: klubmeccsek

Mivel az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett válogatott tagjai automatikusan tagjai az U21-es, olimpiai keretnek is, nem csoda, hogy közülük nyolc játékost meghívtak a csapat november 13-i, olaszok elleni győri Eb-selejtező összetartására is – derül ki az MLSZ honlapján megjelent hírből. Azért csak nyolcat, mert az MLSZ közlése szerint "Az Olaszország elleni U21-es Eb-selejtezőre (Győr, november 13., 16 óra) készülő olimpiai válogatottunk vasárnaptól keddig Telkiben edzőtáborozik. Mivel az időpont nem hivatalos FIFA, illetve UEFA játéknap, Egervári Sándor ezúttal csak az itthon szereplő játékosokra számíthat."

A szövetség honlapján megjelent hír nem egyértelmű, abból nem derül ki, hogy az edzőtábor vagy a mérkőzés időpontjára gondol-e a szövetség. Az utóbbi azonban több szempontból is furcsának tűnik. Egyfelől a szerdai Nemzeti Sport még azt írja, hogy Egervári számít Gulácsi Péter, Koman Vladimir és Németh Krisztián mellett a Newcastle Unitedben a hétvégén bemutatkozott, ám a klubja döntése miatt már az U20-as vébéről is lemaradt Kádár Tamásra. Igaz ugyanakkor, hogy a FIFA honlapja szerint november 14-től 18-ig vannak a hivatalos válogatott meccsnapok, vagyis a terminus az U21-es meccs másnapján kezdődik.

Másfelől azonban tíz nappal ezelőtti blogbejegyzésében Németh Krisztián is azt írta: "legközelebb ez a csapat, de legalábbis a csapat gerince az olaszok elleni olimpiai selejtezőn találkozik majd". A játékosnak ezek a sorai azért sem meglepőek, mert a korábbi három Eb-selejtezőn is játszott több légiós. A Luxemburg ellen 3-0-ra megnyert meccsen például Koman lőtte az egyik gólt, a luxemburgi 1-0-s meccs gólszerzője pedig Filkor Attila volt. A légiósok közül mindhárom eddigi meccsen játszott Gulácsi és Koman, kétszer-kétszer Filkor és Németh Krisztián.

Mindenesetre a labdarúgószövetség honlapján lévő névsor szerint a 13-i meccsre készülő, vasárnaptól keddig Telkiben edzőtáborozó keretnek az U20-asok közül csak az alábbi játékosok a tagjai: Megyeri Balázs (FTC), Korcsmár Zsolt (Újpest), Kiss Máté (Győr), Zámbó Bence (Győr), Gosztonyi András (MTK), Szekeres Adrián (MTK), Szabó János (Paks) és az egyelőre még sérült, a vb óta klubjában sem játszó Debreceni András (Budapest Honvéd).

Update: utánaérdeklődtünk, úgy néz ki, hogy az MLSZ-közlemény helyes megfejtése a kedvezőbb verzió: vagyis az összetartásra nem jönnek a légiósok, de a győri Eb-selejtezőre igen.

Címkék: válogatott u21

A futball látványsport, így esztétikai szempontból is szívmelengető volt, hogy a hétvégén először volt kezdő a Newcastle csapatában Kádár "Boyband" Tamás. A 19 éves védő első hivatalos csapatfotóinak egyikével mazonnal vérmes reményeket ébresztett a dögösebb magyar válogatottról álmodozókban:

Az U-20-as csapat ilyen szempontból sem reménytelen, sőt, de Németh Krisztián és Gosztonyi András elől Kádár a debütálásával ebben a fordulóban ellopta a showt. A játékos, akit a klubja nem engedett el a hivatalos FIFA-versenynaptárban fura módon nem szreplő egyiptomi vb-re, a hülyehajú világválogatt tagja, Fabricio Coloccini

és Danny Simpson sérülése miatt lehetett kezdő. A hajkérdésnél maradva Kádár ma nem popzenészsérót visel, hanem kopasz, de ez nem csökkenti a lekesedésünket. Főleg, hogy dulakodásba is keveredett, mint minden igazi futballpasi.

Címkék: championship newcastle kádár tamás jó pasi

Koman bemutatkozott a Bariban

 2009.10.25. 22:15

Az U-20 világbajnokság után a csapatába visszatért 21 bronzérmes játékos közül kilenc játszott a klubjában. Először próbálta ki bajnokin a Bari edzője Koman Vladimirt, igaz csak 12 percet kapott. Gosztonyi megint gólt lőtt az MTK-ban. Győrben a három válogatott közül egyet sem küldött pályára Pintér Attila. Simon András kórházba került gyomorfertőzés vagy mérgezés gyanújával.

Címkék: u 20

süti beállítások módosítása